XX. VÉGÍTÉLET
Végre kiengedünk, és a megkönnyebbüléssel együtt nagyon sok feszültség és el nem sírt könny is kiszakad belőlünk. Biztos veletek is előfordult már, hogy hétvégén vagy pont a szabadság alatt lettetek betegek - ekkor engedi meg magának a test, hogy egy kicsit lazuljon az állandó készenléti állapot. Amikor az állandó kapkodás és megfelelési kényszer miatt hasonló stresszt élünk meg, mintha vadállatok elől menekülnénk a dzsungelben, akkor nem engedhetjük meg magunknak, hogy leüljünk kicsit az egyik fa alá, hogy jaj de elfáradtam, és kapar egy kicsit a torkom. Ez akkor történhet meg, amint biztonságba kerülünk - ekkor viszont hirtelen ránk zuhan, hogy mennyire ki vagyunk merülve, hirtelen érezni kezdjük a összes fájdalmat. Ez nem azt jelenti, hogy ezek nem voltak ott korábban, csak nem voltunk rájuk tudatosak, és ez nem csak testi szinten érvényes. A Skorpió szezon sokszor erős dolgokat kavar fel, kipattanak konfliktusok, elfojtott intenzív érzelmek, düh és egyéb feszültségek kapnak szabad folyást - amiken szépen átvisz az adrenalin, és ezeknek a folyamatoknak a fáradsága általában később jön ki - akár az évvégi kimerülés vagy a januári-februári szezonális depresszió formájában. Lehet, hogy ez csak annyit jelent, hogy nincs erőnk semmire, a testünk és a lelkünk azt szeretné, ha nem csinálnánk semmi lényegeset, csak emésztenénk az elmúlt időszak történéseit. Sokszor az is előfordul, hogy miután kiszabadultunk egy előnytelen élethelyzetből, feladtunk egy kizsigerelő munkát, nehezen megélt kapcsolatot, megteremtjük a biztonságos távolságot, akkor tudunk összezuhanni - sőt, ez évekkel később is előfordulhat, például egy biztonságos kapcsolatban megélt szeretetteli elfogadás tükrében válik hatalmassá a kontraszt - akkor esik le, hogy hogyan bántunk magunkkal, korábban milyen borzalmas helyzeteket tartottunk normálisnak, sőt otthonosnak.
BOTOK KIRÁLYNŐJE
A Nyilas havának egyik legszebb témája a messzire látás. A Botok királynőjének szuperképessége az optimista beleérzés, hogy lehet, hogy most mélyen vagyunk, ki sem látunk a sötét kupac alól, ami elborított minket - a múlt terhei és a jelen sűrű teendői, de valahol mélyen sejtjük, hogy ez nem fog örökké tartani. Ez a decemberi fényünnepek üzenete: annyira sötét van, hogy ez segít ráhangolódni a belső fényünkre, amit a Remete kártyán is láthatunk, egy kis belső lámpásra, ami életben tart és átmelegít akkor is, ha a külvilágban sötét és hideg van, és reménytelennek tűnik, hogy egyszer újra tavasz lesz, és kihajtanak bennünk az új életünk hajtásai arra a humuszra támaszkodva, amit ebben az időszakban érlelgettünk, forgattunk magunkban a múlt hordalékait átdolgozva. A Botok királynője abban is segít, hogy elkezdjük elrúgni magunkat a régi életünk talajáról, erőt ad ahhoz, hogy kiszálljunk a megszokott körökből, hogy átjárjon minket egy újfajta öntudat, biztos kézzel meghúzott határokkal - amikor pontosan tudjuk, hogy mi az, ami korábban oké volt, de most már nem oké, vagy mi az a bánásmód, amit korábban méltónak gondoltunk, de most már egyáltalán nem tűnik annak. A Botok királynőjének olyan energiája van, mint amikor a téli hidegben belekortolyunk egy forró chai-ba vagy forralt borba, és átjár minket az élet, felizzik a saját kis hőerőmű a testünkben. A Botok Királynője egy cselekvő archetípus, aki nem csak elképzeli, hanem meg is csinálja - vállalja a kockázatot, hogy esetleg nem úgy fog landolni a gesztus, ahogy szerette volna, de akkor legalább megpróbálta. Lehozza a csillagokat az égről - mikor ezt másoktól várom, ott a kérdés, hogy magamnak lehozom a csillagokat? Én mit tehetek magamért?
ÉRMÉK 4
Nagyon szép kontrasztot alkotnak ők a Botok királynőjével - ahogy a Nyilast váltja a Bak energiája, amikor elkezdünk tartékolni, és kétszer is meggondoljuk, hogy mi fér bele, és mi nem. Ezt a tartós hideg és fényhiány is indukálja - lassul a testünk is, és csak szükség esetén lépünk ki a lakásból, csak ha nagyon muszáj, vagy valami olyasmiért, amiért megéri lelkesedni. Itt nem nézünk messzire, csak az orrunk hegyéig látunk, vagy még addig sem, csukott szemmel vegetálunk a téli fél-álomban, bepárásodott szemüveggel ülünk a villamoson. A visszatartás sokszor szükségszerű, erőt gyűjtünk, tartalékolunk, processzálunk. Helyet teremtünk az új dolgoknak a nagyon visszafogott aktivitással. Mint amikor teljesen kifújjuk a levegőt, és megvárjuk, még a tüdőnk elkezdi kérni az új lélegzetvételt. Ez a lap jelenthet egy szükégszerű hátralépést is, amikor nagyon szereténk egy új dinamikát kialakítani valakivel, de csak ugyanazokat a köröket ismételjük - amikor én azt csinálom, akkor ő mindig az csinálja. Itt egy kicsit visszalépünk, és nem csinálunk semmit, megnézzük, mi történik. Megfigyelők leszünk cselekvők helyett. Például ha van olyan kapcsolatunk, ahol úgy éljük meg, hogy mindig mi teszünk bele több energiát, akkor itt egy kicsit visszafogjuk a vágyunkat és a megszokás lendületét - nem vesszük fel a zoknit a földről, nem hívjuk fel megint mi a másikat, hagyunk neki egy kis teret, hogy ő oldja meg, ő lépjen felénk. Néha borzasztó nehéz ez a fajta nem cselekvés, de talán az évnek ennek a szakaszában mégsem annyira: hagyjuk egy kicsit befagyni magunkat, hibernálódni, mint egy jóllakott medve a barlangjában.