BOTOK LOVAGJA

Tűzön-vízen keresztülviszi a szándékát. Táltos paripája olyan magasan repíti, hogy szabad szemmel nem is látható - csak bele ne akadjon a lába a csillagokba, meg ne égesse a Nap a sörényét. Egyetlen dolga van, hogy kimentse ezt az ágacskát a sivatagból - ami maga az élet. Ez a lovag az élni akarást testesíti meg. Átküzdi magát a tüzes karikán is, és közben vakon hisz benne, hogy sebezhetetlen. A Botok lovagja egy különleges figura a sárkányölő vitézek közt, mert a sárkány szájából áradó tüzet is megtestesíti. Az amorf sárkány, aminek mind a huszonnégy feje összevissza vonaglik, a saját belső feszültségeink szimbóluma, alaktalan, nyálkás teste a bennünk lévő Ismeretlen Tartomány kivetülése. A lángnyelvek a szelidítetlen indulat, zabolázatlan szexuális energia, minden udvariasságot nélkülöző életösztön, amivel jó esetben fiatal felnőttként szembe tudunk nézni. Ezután pedig ez a mindent elsörpő tűz anélkül tud égni bennünk tovább egy kulturáltabb hőfokon, hogy súlyosabb kárt tenne bárkiben. Ha ezt a kártyát húzzuk, akkor érdemes visszalapozni a emlékezetünkben és megnézni, hogy ment végbe bennünk ennek a lángnak a meglovagolása, majd megszelidítése.

KELYHEK APRÓDJA

Egy életem, egy halálom a kezedbe ajánlom! Hogy állok a bizalommal? Elég bátor vagyok hozzá, hogy merjek szelíd és kedves lenni? Miért olyan nehéz, hogy a lehető legjobbat feltételezzem a körülöttem lévőkről? Amikor ezt a kártyát húzzuk, érdemes visszagondolni első fontos kapcsolatainkra. Mire 11-13 évesek leszünk, már túljutottunk az első sokkon, hogy minden nap be kell mennünk egy helyre, ahol folyton méricskélik a teljesítményünket, és ahogy fejlődik a személyiségünk, elkezdenek mélységet kapni a kapcsolataink. Ártatlan kis szerelmek, legjobb barátok és barátnők, ármánykodás, kisebb-nagyobb traumák is vannak itt bőven: sokan ekkor növesztik az első réteg páncélt kis puha testükre. Nem mindegy mi történik, amikor először megnyitjuk a szívünket. Ez egy extrán védtelen állapot, pláne ha valami oknál fogva a szüleink sem tudják a stabil érzelmi hátteret megadni ehhez. A jó hír az, hogy most már felnőttek vagyunk, mi magunk biztosítjuk a bázist. Magunkra bármikor számíthatunk, magunkba bármikor visszatérhetünk, és pont ezzel a kedvességgel fogjuk fogadni magunkat. Ez teszi lehetővé, hogy óvatosan, lépésről-lépésre, újra ezzel a bizalomteljes attitűddel fordulhassunk a világ felé is.

BOTOK10

Régen mindig a keresztet cipelő Jézus jutott eszembe erről a lapról. Szegény, teljesen meg van görbülve a súly alatt, jól bevállalta, kérdés nélkül rápakolták a terheket. Fogd meg légyszi egy pillanatra! - mondták, aztán mind a kilencen elszaladtak, és soha többet nem jöttek vissza. Jól cserben hagyták, de megoldja, sőt milyen szeretetteli ragaszkodással öleli ezeket a nehéz husángokat, amik teljesen eltakarják előle a kilátást. Sűrű börtönrácsként fedik el a perspektívát: innen nem látszik, milyen rohadt közel van már a cél. Szerencsére nagyon erős ez a figura, bőven elbírja mind a tízet. Másrészt jogában állna módszeresen, egyesével a földhöz vagdosni azokat a botokat, amiket csak úgy megörökölt vagy valahogy nála felejtődtek. Hol van az előírva, hogy mindet el kell cipelnie magával? A túlvállalásért sokszor mi vagyunk a felelősek: mi nem szabunk határt, mi cincáljuk, rángatjuk magunkkal a többletet is, pont azért, hogy valamitől elszigeteljük magunkat, valamit ne kelljen észrevennünk a nagy sürgés-forgásban. Sőt, azt is megtehetné, hogy egy kicsit félreteszi őket, és hív segítséget, hogy ne egyedül kelljen végigcsinálnia ezt a procedúrát. 

XVI. TORONY

Egy pillanatra megsokszorozódik a gravitáció, és kiszippant a megszokott kerékvágásból. Ez a kártya súlyt ad neki, hogy mit jelent, amikor azt mondjuk, hogy megrázó dolog kilépni az ismerősből. “Elhagyni a komfortzónát” úgy hangzik, mint udvarhölgyek társaságában elsétálni a kert végébe, pedig a valóságban inkább olyan, mint amikor az egész kertet, és benne a házat is felkapja egy tornádó, ripityára zúzza a levegőben, és valami csoda folytán mi mégis túléljük. Vagy legalábbis egy aprócska részünk visszahullik a földre, és lassanként megint kinőhet belőle valami. Amikor elengedjük a megszokott narratívákat (“én ilyen vagyok, olyan vagyok”, “mindig ez és ez történik velem”), mert már szó szerint elviselhetetlenné váltak, az sajnos nem olyan, mint egy tampon reklám, hogy megtörténik, de sebaj, mi felszabadultan elbiciklizünk a fehér nadrágunkban. Kihányjuk ezeket magunkból, és utána mélységesen üresnek érezzük magunkat, mint a heroinista, aki hetek óta nem jutott hozzá semmihez. Bármilyen szörnyű és élhetetlen volt, amitől megszabadultunk, mégis tud hiányozni. Hogyne! Az ismerős világom megszűnt létezni! Már erre a lehúzó, kiszámíthatóan nyomasztó, fekete dzsuvára sem számíthatok. Aztán egy ponton leporoljuk a gatyánkról a törmeléket, és szépen otthagyjuk a füstölgő romokat. 

©2020 by Tarot Kollektíva. Proudly created with Wix.com