ÉRMÉK ÁSZA
Amikor az Érmék ászát húzzuk, legtöbbször egyszerűsíteni kell az egyenletet - visszatérni az alapszükségleteinkhez, keresni a talajt a lábunk alatt, amennyire lehet lelassulni, töltőre tenni magunkat. Örömet találni az érzékszerveink által adott ingerekben, finom ízek, kellemes textúrák, egy puha takaró, a napfény melege. Hagyni, hogy a súlyunk belesüppedjen egy kicsit a szőnyegbe, miközben minden izmunk elernyed, a tagjaink ellazulnak. Viszonylag ritkán örülünk a súlyunknak - állandóan méricskéljük, hogy sok vagy kevés, de ez a lap arra kér, hogy próbáljunk elterülni, teljes testtel jelen lenni, büszkén hasítani ki a világból azt a teret, amit elfoglalunk. Közben beleléptünk a böjt időszakába, amikor egy kicsit felülvizsgálhatjuk, hogy az egyes szokásaink milyen hatással vannak az erőnlétünkre - kísérletezhetünk megvonással, új szokásokkal, amiről majd később eldöntjük, hogy végig akarjuk-e vinni őket negyven napon keresztül, vagy akár még tovább. Az Érmék ásza csak annyit kér, hogy legyünk egy kicsit jobban jelen a fizikai testünkben, és figyeljük meg, mi hogyan esik, mitől érezzük talajvesztettnek magunkat.
KARDOK 5
Nem tudom, hogy fogjuk kigubancolni, hogy valójában itt mi történhetett. Ahogyan próbáljuk értelmezni, automatikusan kialakulnak a frontok, tettesek és áldozatok - és utána minden eseményt erre a narratívára próbálunk felfűzni. Aztán megkérdőjelezzük az egészet, és magunkat próbáljuk bele a bűnös szerepébe, és hatalmas szégyent élünk át - mi van, ha nagyon rosszul látjuk az eseményeket, és nem elég, hogy én vagyok a főgonosz, még nagyobb kárt teszek azzal, hogy nem vagyok hajlandóan látni a szerepemet? Teljesen beletekeredünk a komplex magyarázatokba arról, hogy éppen kik a jók és kik a rosszak - miközben lemaradunk az egésznek az érzelmi vetületéről, hogy amúgy mennyire magányosnak vagy kirekesztettnek érezzük magunkat, illetve, az empátia sem jelenik meg ebben a térben, nem fordulnak oda egymáshoz a szereplők, csak azzal vannak elfoglalva, hogy kinek van igaza, amihez körömszakadtáig ragaszkodnak, de közben elképesztően bizonytalanok is. Remélhetőleg történik valami, amitől meg tud törni a jég, és enyhül a szereplők magánya, és ez nem feltétlenül ebben a térben fog megtörténni.
BOTOK 8
Elindul a vérkeringésünk, megszületik a vágy, hogy meginduljunk, de még nem tudjuk pontosan, hogy ez a zsongás hová visz. Ebben az átmeneti térben nagyon sok mindennel kell megküzdenünk - a várakozás és kontrollvesztettség feszültségével, a türelmetlenséggel, “mikor érünk már oda”. De egyszerre félünk is tőle, hogy mi vár az út végén, lezuhanunk, megütjük magunkat? Milyen lesz az az ismeretlen táj, ahol egyszer csak ott találjuk magunkat, aminek nem ismerjük a törvényeit, ahol nem működnek a bejáratott rutinjaink? Egyszerre vágyunk is a változásra, de még nem teljesen tudjuk rábízni magunkat a folyamatra. Ennél a kártyánák tipikusan érezhetjük azt, hogy sodornak magukkal az események, mi csak kapkodjuk a fejünket. Ez lehet elképesztően izgalmas is, de a biztonságérzetünkből erősen kilökhet. Szerencsére nem teljesen kaotikusan haladnak a botok, látszik, hogy az az eredet pont, ahonnan indulnak elég következetesen indította őket, még ha indulás után kontrollt is vesztett felettük. Kicsit olyan ez a lap, mint amikor a Csillag kártya után átlépünk a Hold energetikájába, ha ráhangolódtunk, hogy mi fontos nekünk és valóban mit szeretnénk, akkor a megindított cselekvés káoszából egyszer csak ki fog rajzolódni valami.