top of page
IMG_0434.JPG
botok 8.jpg

BOTOK 8 

Magasan szállnak ezek a botok, és mind egyfelé tartanak, még ha nem is pont ugyanakkor indultak. Az ima is ilyen, vagy a titkos kívánság, amikor elfújjuk a szülinapi gyertyákat: elküldjük, és hiszünk benne, hogy történik valami. Itt nyolcszor van megerősítve a szándék, ezekre a botokra lehet számítani. Mint a csillagok fénye, nem tudom, hány ezer kilométert kell megtenniük, hogy ideérjenek, de jönnek, feltartóztathatatlanul. A kocka el van vetve. Kimondott szavak, amiket már nem lehet visszavonni. Kinyilvánított szándék, amit nem lehet elterelni. Pályára álltak ezek a botok, és elképesztő sebességgel száguldanak, szinte felhasítják a horizontot, szikrázik a levegő körülöttük. A csíkok vibrálása segít, hogy ráérezzünk, itt valódi lendületről van szó, amit már nem lehet megállítani. Még nem látjuk pontosan, hova tart ez az egész, de ez így rendben van. Mint amikor kiloccsantunk egy vödör vizet: elindítjuk a mozdulatot, de van egy pont, ahol kiengedjük a kezünkből a kontrollt, nem tudjuk, és talán nem is akarjuk visszafordítani a folyamatot. Elsodornak az események, és egy dolgunk van, résztvenni benne. 

kelyhek kiralya.jpg

KELYHEK KIRÁLYA

Megrázó, erős érzések tudnak megjelenni a semmiből, de néhány perc, óra, nap alatt, ahogy jöttek, úgy tűnnek el a semmiben - ezzel együtt teljes jogon léteznek. Néha finoman fordróznak, néha óceánjáró hajókat dobnak ki a partra, mintha papírcsónakok lennének. De még a cunami hullámai is egy ponton semmivé válnak: megvan a saját életciklusuk, a mélyvízből indulnak, és miután partot érnek, visszahullanak a a tengerbe. A Kelyhek királya ennek tűnékeny birodalomnak az őrzője: végigkíséri az érzéseket születésüktől halálukig - örködik teljes kifejeződésük felett. Ha elárasztanak minket, akkor fogja a kezünket, és segít megszárítkozni. Ha szomjazunk, akkor segít kapcsolódni a saját serlegünkkel, amiben a magunk felé gyakorolt együttérzés van. Emberek vagyunk, teljesen természetes, hogy vannak irracionális, megmagyarázhatatlan részeink, érzéseink, amiről nem mindig tudjuk, pontosan honnan jöttek és merre tartanak, egy biztos, hogy szükségszerűen véget érnek, és átmenetiségük elég komoly kapaszkodót jelenthet. Amikor tudjuk, hogy a fájdalmat limitált ideig fogjuk érezni, akkor sokkal könnyebb elviselni, mintha attól félnénk, hogy soha nem ér véget.

kardok kiralynoje.jpg

KARDOK KIRÁLYNŐJE

Okos tekintete mindenen áthatoló lézer, nem tudunk elbújni előle, és ez nem mindig jó célt szolgál. Már megint mit csináltál? Tudod jól, mégis az ellenkezőjét teszed. Talán mindenkiben rejlik egy ilyen szigorú hang, hogy mit hogyan kellett volna, aki állandóan kritizálja minden lépésünket. Túl hangos vagy, túl sokat beszélsz, túl keveset beszélsz, húzd ki magad, húzd meg magad. Mintha belénk költözött volna egy tizenkilencedik századi francia nevelőnő nyomasztó szelleme, aki mindenben csak hibát lát. És az ő jelenlétében persze úgy tűnik, hogy folyton csetlünk-botlunk. Nem lehet elbújni előle, a hátán is van szeme. A folyamatos analizálás, utasítgatás csak arra szolgál, hogy betöltse a teret zajjal, hogy ne tűnjön fel, hogy nincs jelen a szeretet. Az állandó okoskodást, kritizálást a kapcsolatainkban is többnyire távolság teremtésre használjuk. Abban a térben nincs  intimitás, ahol folyamatosan megmondom, hogy mit hogyan csinálsz rosszul, és hogyan kellene másképp. Ez a hűvös, tárgyilagos tekintet nem a közelséget keresi. Brené Brown azt javasolja, hogy írjuk fel egy darabka papírra azoknak az embereknek a nevét, akiknek igazán számít a véleménye. Amikor előlépünk egy új dologgal, elkezdenek zúdulni felénk a kritikák és kéretlen tanácsok, na akkor kell emlékeztetni magunkat rá, hogy kik szerepelnek ezen a cetlin, és kik nem.

bottom of page