top of page
IMG_0730.JPG
szerencsekerek.jpg

X. SZERENCSEKERÉK 

A karma mint alapelv azt sugallja, hogy ami ma történik velem, nem mind a tegnapból fakad, ennél sokkal mélyebb rétegekbe mennek vissza az élményeink gyökerei. Szép metafora a genetikai adottságokra és a transzgenerációs örökségre is, azaz mindarra, ami adott az életünkben, ami nem az aktuális cselekedeteink következménye. A szorongó embereknek egyfajta megküzdés a világ kiszámíthatatlanságával szemben, ha elképzelik, hogy minden, ami történik velük, a tetteik közvetlen következménye. Ez nagyon emberi: mindenből tanulni próbálunk, hogy legközelebb ne essünk ugyanabba a verembe, és ismételjük azokat a cselekvéseket, amiket fejben összekapcsoltunk a valami jutalmazó élménnyel. A Szerencsekerék segít megérteni, hogy nem minden jó dolog fakad közvetlenül a teljesítményünkből, ahogyan nem minden rossz történés annak a tükre, hogy baj van velünk vagy elrontottunk valamit, ennél sokkal bonyolultabb a mátrix. Ha ezt a lapot húzzuk, akkor egy kicsit engednünk kell abból a képből, hogy tudjuk ilyen módon irányítani a tapasztalásainkat. Próbáljunk levenni egy kis terhet magunkról, és megengedni azt az egyszerű gondolatot, hogy “így jártam”, vagy csak úgy elvenni, amit az élet kínál, és nem azt méregetni, hogy megérdemlem-e. 

botok 3.jpg

BOTOK 3

Nem menekülünk valami elől, hanem megindulunk valami felé. Ez egy felnőttéválási pont. Tudunk táplálkozni abból, amit eddig megvalósítottunk, a kincseink, erőforrásaink megvannak, nem üres kézzel folytatjuk az utunkat, vannak szövetségeseink és segítőink is. Nem véletlen, hogy a figura hátát látjuk, valami mögöttünk van, lezárult egy életszakasz - eddig hogyan definiáltuk saját magunkat a feladataink, kapcsolataink révén, milyen bánásmódot tartottunk méltónak. Ide már nem tudunk és nem is akarunk visszatérni. Kézbe vesszük az életünket. Valahol belül, ösztönösen tudjuk, hogy már most jó helyen vagyunk, és ez még semmi - még csak az illatát érezzük annak a helynek, ahová tartunk. Nem azt mondom, hogy nincs értelme visszafordulni a múltba, és visszamenőleg meggyászolni vagy megünnepelni pillanatokat, de van egy pont, ahol érdemes becsukni az ajtót ezekre az emlékekre, és visszatérni a jelenbe. Nehogy lemaradjunk új és jó dolgokról, mert rávetülnek az élményeinkre múlt berögződései, félelmei. Nem mintha könnyű lenne ezeket a hátunk mögé tenni, de ez a lap hozzátesz ehhez a folyamathoz egy nagyon fontos megerősítést. Eljutottunk idáig, akármilyen nehéz is volt, túléltük, és kaptunk egy esélyt, hogy másfelé induljunk. 

diadalszeker.jpg

VII. DIADALSZEKÉR

A múltnak háttal vagyunk, a folyót már átléptük, nincs visszaút abba a világba, ahol minden a szülői figyelem és jóváhagyás megszerzésére irányult. Elfogadjuk, hogy az a szeretet, amit eddig nem kaptunk meg, azt már ezután sem fogjuk, és valószínűleg teljesen hiábavaló továbbra is megfeszülni rajta, hogy jó gyerekek legyünk. Már nem mindenáron jók akarunk lenni, sokkal inkább jól lenni. A Diadalszekér nem sodródik, megindul egy irányba, határozottan valami felé fordul és valamitől elfordul, hátatfordít annak a helynek, ami addig védelmezte, körbevette, ami ismerős volt számára. Akkor és olyan tempóban lép ki ebből az otthonos zónából, ahogy jól esik neki, a feladata, hogy ebben a kimozdulásban is visszataláljon egy védett belső helyre, ahol időről időre megpihenhet, ha szüksége van rá. Elindulunk, hogy megkeressük a hiányzó részeinket. Útközben kitaláljuk, hogy mi az, amit tényleg akarunk, és mi az, amit csak megfelelésből tűztünk magunk elé. Nem véletlen, hogy a felnőtté avatási rítusokat nem az otthonukban élték át a fiatalok, hanem egy átmeneti, köztes térben kapták ezeket a feladatokat, ide robog be a Diadalszekér, és a felnőtt célokat itt fogja tudni újrakalibrálni, a saját képére formálni. 

bottom of page