DSCF0513.JPG

ÉRMÉK 6

Mit jelent nekem a feltétel nélküli szeretet? Mennyire adom át magam az olyan helyzeteknek, ahol nem találok viszonzásra? Észreveszem, hogy mi az a pont, amikor megterhelővé válik adni? Vannak-e olyanok körülöttem, akik tőlem függenek (érzelmileg)?  Képes vagyok elfogadni? Merek-e kérni, jelezni a szükségleteimet? El tudok gyengülni, vagy mindig én vagyok a szeretet kifogyhatatlan forrása? Mikor játsszom a nyolckarú istennőt, aki mindenkiről gondoskodik, miközben neki nincs szüksége senkire? Mennyire tudom kiegyensúlyozni a végleteket magamban: azaz mikor csap át a “nincs szükségem semmire” követelőzésbe, türelmetlenségbe? Ragaszkodom hozzá, hogy a másik próbálja feltölteni a bennem lévő fájdalmas hiányokat - akár erején felül is? Mennyire helyezkedem gyermeki pozícióba, akinek az élete múlik azon, hogy mennyi figyelmet kap? Miért teszek olyan hatalmi pozícióba valakit, hogy a szeretete megvonásával pusztulásra ítélhet engem? 

ermek 9.jpg

ÉRMÉK 9

Mitől érzem teljesnek magam? Mi hiányzik az életemből, hogy átadhassam magam a teljességnek? Ez a lap sokszor arra kér, hogy idézzünk fel olyan pillantokat, amikor elöntött a hála és a gazdagság érzése: amikor éreztük, hogy jó helyen vagyunk. Amikor tudatában voltunk, hogy nem véletlenül sodródtunk jó helyre, hanem mi teremtettük meg ezt a jó helyet, ez a kert a mi kezünk nyomán lett ilyen szép! Ez a gazdagság nem az ölünkbe hullott, hanem létrehoztuk. A saját teremtő energia tudatosításáról is szól ez a kártya: képesek vagyunk rá, hogy beleálljunk a saját életünkbe? Nem másokra mutogatva, hanem felvállalva a felelősséget azért, hogy a saját életünket közelítsük a teljességhez. Ez a nő láthatólag nagyon jól érzi magát - én mennyire vagyok képes rá, megérkezzem a jelenbe? Képes vagyok kiszívni belőle mindent, ami tápláló és támogató számomra? Képes vagyok élvezni is a kertemet, miután fáradságos munkával létrehoztam? 

BOTOK 6

Ünnepeljük, amiért meg merte lépni. Amiért meg merte mutatni magát. Amiért sikerült neki. Amiért túlélte. Képes vagyok-e magamra hősként tekinteni? Bőven vannak olyan helyzetek, amelyekben ehhez annyi is bőven elég, hogy nem haltam bele. Soha nem felejtem el, amikor a terapeutám azt mondta, hogy csoda, hogy még élek - felnyitotta a szemem arra, hogy igen is nagy eredmény, hogy egy így-úgy funkcionáló, de alapvetően oké felnőtt létezést valósítottam meg a gyerekkori traumáim tükrében. Milyen év van mögöttünk? Képes vagyok felfogni a súlyát, hogy milyen embert próbáló időszak volt? Vagy még mindig azért bántom magam, amiért felszedtem közben pár kilót? Ez a kártya az mondja, hogy nézzem meg, mi van mögöttem, és aztán igen is merjem büszkén kihúzni magam. Megcsináltam! Ez a kártya lelkem cselekvő részének az ünneplését ábrázolja, amelyik el mert mozdulni, amelyik a túlélést választotta, ami még mindig itt van, és igyekszik. Meg merem végre ünnepelni magam?

fopapno.jpg

FŐPAPNŐ 

Ha megfordítom a Főpapnőt, úgy néz ki, mint egy szépséges, fentről aláereszkedő cseppkő. Bebújok a barlangba, hogy megcsodálhassam, de szigorúan tilos megérinteni, mert azzal tönkretenném. Hol lakik a lelkemben ez a nehezen hozzáférhető, de értékes és törékeny rész? Nem sokat árul el magáról, de annyi biztos, hogy nem cselekvő, inkább szemlélődő vagy alvó - mint a Világszép Nádszálkisasszony, amikor még a nádszálban várakozik. A Főpapnő nem mozdul el, nem tevékenykedik, mégis kiemelt jelentősége van, a vágy tárgya, érdemes felkerekedni, hogy meglátogassam. Mennyire vagyok hozzáférhető mások számára, mikor érzek késztetést rá, hogy rejtőzködjem? Mennyire vagyok elérhető, mennyire vagyok megfogható? Hogyan viselkedem a legsérülékenyebb részeimmel? A Főpapnő olyan, mint a víz: megfoghatatlan, víztiszta, egyszerre színtelen és színpompás, a benne lebegő, oldódó dolgok színezik meg. Hagyom, hogy átfolyjon rajtam minden és mindenki? Mennyire tiszták és jól működőek a receptoraim?